la mia – az enyém!
Mia Cullin dizájner az Ateljé Lyktan számára tervezte ezt a színes, vidám lámpacsaládot, melynek neve La mia. A színes akrilüveg ernyők többféle színben készülnek, így kiválaszthatjuk az adott szobának vagy éppen hangulatunknak megfelelőt. További színeket „keverhetünk ki”, ha színes izzókat használunk.
A fény varázsa
Nagy dolgok zajlanak a lámpafronton – lássuk csak dióhéjban összefoglalva!
Manapság már nem csupán azért kapcsoljuk fel a lámpát, hogy lássunk, hanem legalább annyira szerepet játszik benne az is, hogy vizuálisan kellemessé tegyük a teret, egyéni jelleget kölcsönözzünk a helyiségnek. Hogy – mondjuk – olyan meleg környezetet teremtsünk, amit értelmünk és érzékeink hálásan fogadnak. A színházi...
Egy német legenda
A Stockholm Dizájnhét immár második éve a „Light Now” elnevezésű, fényről szóló szemináriummal indít. A három előadó egyike Ingo Maurer német formatervező volt, akit neveztek már a fény mesterdalnokának, dizájnerlegendának, varázslónak és a fénydizájn keresztapjának is. Az 1932- ben született tervezőt, aki mögött több mint 200 termék, számtalan installáció és szakmai elismerés van, továbbra is...
Madárfészek minden mennyiségben
A madárfészekre emlékeztető motívum az kínai olimpiai csarnok felépítése óta majdnem minden terméktípúsnál megjelenik. Nincs ez másképp a lámpáknál sem.
Forrás: www.foscarini.com
Betűből bármit
A betűkkel sok mindenre képesek lehetünk. Akár széket, vagy lámpát is megálmodhatunk belőlük! Az alkotás egy kanadai csoport műve.
Biztos mindenki készített gyerek korában anyukájának papírból terítőt. Az ügyesebbek, akiknél ez a képesség tovább fejlődött otthon készíthetnek hasonló lámpabúrát. Nem lesz könnyű, de a végeredmény látványos. Persze tűzbiztosnak nem mondanám.
Ollóra fel!
Forrás: http://lookslikegooddesign.com/type-furnitures-palette/
Gyerekkorunk emlékei
Rui Docouto idén megalkotta Childhood Memories névvel bútor-és lámpakollekcióját. Az ötlet a designer gyerekkorából ered, amikor is limitálták a kereskedelemben kapható játékokat. Így abban az időben a szórakozás egy teljesen természetes formája lett a természet felfedezése. Ezekből a gyermekkori emlékekből származik a fent említett kollekció.
Forrás: www.sitespecificdesign.com
Francia csodalámpa
Francia csodalámpa
Rémi Bouhaniche az idén végzett a saint-etiennei egyetem formatervező szakán, diplomamunkáját azonban a szakma nagyöregjei is megirigyelhetnék.Az Etirement elnevezés egy függesztett világítótestet, Rémi Bouhaniche diplomamunkáját takarja. Rémi Bouhaniche záródolgozatában a különböző felületek viselkedését vizsgálta, elméletben és gyakorlatban
egyaránt. Ez utóbbinak köszönhetően született meg az Etirement: a függesztett lámpa alsó részén lévő lelógó rúddal lehet...
Áttörés
Tord Boontje Hollandiában, Enschede városában született 1968-ban. Ipari formatervezést tanult az Eindhoveni Design Akadémián 1986-1991-ig, majd ezt követően mesterképzésen vett részt a londoni Royal College of Art-on. 1996-ban létrehozta saját cégét a Studio Tord Boontje-t.
Sajátos elképzelése a modern designról sok díjat hozott neki, köztük az Elle Decoration Designer of the Year-t.
Alkotásai nagyon emócionálisak, installációi...
