Gyerekjáték, felnőtteknek
Minimalista, lényegre törő, mégsem rideg és semleges. Játékokra ezen jelzők egyikét sem szokás gyakran használni, a Na-Ja tervező páros által megálmodott társasjáték kollekcióra mégis lehet. A játékház egy Nagy Anna Nóra és Juhász Anikó belsőépítész- bútortervező designerek tervezte kollekció, a Dombon-a-tanya része, melynek lényege a hagyományőrzés, és alapvető tárgyaink újraértelmezése. A projekt tárgyai között megtalálható húsvéti locsolásra specifikált szódásszifon,...
A “Subway” újabb sikere
Már korábban beszámoltam a Materia tervezője, Thomas Bernstrand által megálmodott újságtartóról, ami egyben hírdető felületként is szolgálhat. A “Subway” fantázia nevet viselő tartó álvány, amit az utcai hírdetőoszlopok ihlettek, már ért el design sikereket Svédországban, most pedig nemzetközi szintéren is bizonyított. Elnyerte ugyanis a Red Dot design díjjat.
A neves díjjat 1955 óta osztják ki, és a nyertes design termékek az esseni Red...
Eukaliptuszok és aktakukacok egy helyen? Variáció egy organikus irodára
A francia PONS és HUOT társaságok 19. század elején épült, raktárépületből átalakított irodájából valóságos őserdőt varázsolt a Pottgiesser tervező iroda. Az eukaliptuszokkal, és átlátszó, öntisztító üveggömbökkel újraálmodott iroda egyszerre futurisztikus és organikus.
A teret két horizontális síkra osztották, így az egyes munkaterületek egyszerre szolgálnak asztalként és mennyezetként, ez által az alsó szintre is jut a természetes fényből. Nagy arányban alkalmaztak fa...
Ed Templeton – The Cemetry of Reason kiállítás
[ 2011. January 22. 12:00 - 2011. March 20. 12:00. ] A profi gördeszkás, festő, fotós, videóművész, grafikus és szobrász Ed Templeton (1972) kiállítás nyílik most szombaton, január 22.-én az Ernst Múzeumban. "
Ed Templeton művészetét nehéz lenne bárhova is besorolni. Sikerét fotóinak és akvarell technikával készült festményeinek őszinte hangvétele, napjaink fiataljainak a világon mindenütt tapasztalható...
Martin Munkácsi a Ludwig Múzeumban
[ 2010. October 7. 10:00 - 2011. January 9. 20:00. ] A magyar származású, világszerte ismert fotóművész Martin Munkácsi "Think While You Shoot" névre keresztelt kiállítása megtekinthető a Ludwig Múzeumban.
Egy kis apróság reggelihez
Egy aprócska csupor a teának és a sütinek, egyben! Nem feltétlenül praktikus, viszont garantáltam mosolyt csal az arcunkra korán reggel!
Forrás: http://www.mocha.uk.com/
Andy Warhol 3D kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
[ 2010. August 27. 00:00 - 2010. September 1. 00:00. ]
"A Samsung Magyarország augusztus 27-én nyíló kiállításán Andy Warhol műveit mutatja be rendhagyó módon 3 dimenzióban a világ legvékonyabb LED 9000 3D Limited Edition televízióján, ezzel kíván tisztelegni a művész alkotásai és álmai előtt."
Forrás: www.szepmuveszeti.hu
Gyors és olcsó: frissítsünk falimatricával
Sokszor van úgy, hogy ráununk otthonunkra. Már nem érezzük olyan üdének, és mutatósnak, mint annak idején, amikor hónapokig a felújítással foglalatoskodtunk. Azt hiszem, hogy ezekben az esetekben nem feltétlenül kell hatalmas változtatásokon gondolkodni. Gyakran egy jól elhelyezett csokor virág is képes feldobni otthonunkat, és ma már olyat is vehetünk, ami semmilyen extra törődést nem...
Metró stílusban
A svéd bútorgyártó cég, a Materia egyik magazintartó állványát is jelölték a „Grand Award of Design” díjra, melyet a Svéd Műszaki Iparágak Társasága ad át. Ez az első alkalom, hogy egy bútorokat gyártó vállalat is bejutott a végső fordulóba. A díjat eddig csak erősen technológia orientált vállalatok nyerték el, mint például a Volvo, vagy a...
Lakáskultúra kicsit másképp
Mindig is éreztem magamban hajlamot a kíváncsiságra, valamint a lakberendezés utáni rajongásra, és ez az idő múlásával csak rosszabb lett, és a kettő szorosan összekapcsolódott. Gyerekként imádtam a Lakáskultúrát és design bútorokat bemutató könyveket lapozgatni. A mai napig az érdekel a legjobban, amikor otthonokat láthatok, nem pedig berendezett műtermeket. A legtöbb lakberendező újságban szerepelnek...
Zöld Iroda Kiállítás 2010
[ 2010. May 18.; ] Az idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Követ egyesület Zöld Iroda kiállítása. A helyszín újból a Kinnarps irodaháza (XIII. kerület Váci út 92.) lesz, a Kinnarps magyarországi leányvállalatának 1100 nm-es bemutatótermében. 2009-ben a Kinnarps nyerte el elsőként a KÖVET Egyesület Zöld Iroda minősítését. A program célja a környezetbarát irodai megoldásokat kínáló cégek seregszemléje...
Az alagút végén látszik a medence
Már talán nem is kell olyan sokat várnunk, és amikor csak kedvünk tartja beülhetünk a régi-új köntösbe öltöztetett Hungária fürdő kávézójába egy kellemes beszélgetésre. A valóban sokat megélt épület homlokzatát, amiben a 19. század első felétől kezdve volt fürdő, színház és még mozi is, 2009 tavaszán kezdték el felújítani, többek között művészettörténészek, fa, fém, és...
